BESZÉDFEJLŐDÉS, BESZÉDÉRTÉS ZAVARAI
A beszédfejlődés kezdetei
A beszéd az emberi kommunikáció legfontosabb eszköze. Egy kisgyermek beszéde a szülőkkel, felnőttekkel való kapcsolat során, utánzás útján alakul ki. A beszédfejlődés, az anyanyelv tanulása – bármily furcsán hangzik – már a terhesség alatt megkezdődik. Kutatások sora bizonyítja, hogy már világrajövetelkor másképpen sírnak a különböző anyanyelvű gyerekek. Más frekvencián sírnak, más ritmusban, más „hangsúllyal”.
A beszéd már a születéskor, a hangadással kezdődik. Ezt követően az egyes kisgyermekek beszédfejlődése között nagy különbségek vannak. Általában elmondható, hogy ha legkésőbb 1-1,5 éves korig még szavakat sem mond a gyermek, akkor a beszédfejlődés külön figyelmet igényel. Egészséges kisgyerek 2-2,5 éves korára már összekapcsol szavakat, 3 évesen folyékonyan beszél. Ha ez nincs így szakemberhez kell fordulni.
Érdemes már ekkor figyelni, hogy fenn áll-e beszédhiba. Ha a beszédhiba a második, harmadik óvodai évben is fennáll, akkor érdemes szakember segítségét kérni. A megmaradó beszédhiba befolyásolja az írástanulást (diszlexia, diszgráfia), helyesírási hibák forrása lehet, tehát egy tanulási zavar előzhető meg időben elkezdett fejlesztéssel.
Beszédfejlődés, nyelvi zavar
A beszédfejlődés, nyelvi zavar területén fellépő problémák oka sokrétű. A hátterében a terhesség, szülés alatti fejlődési vagy oxigénellátás zavarai, koraszülés, mozgásfejlődési problémák okozta idegrendszeri éretlenség, vagy a hallás problémája húzódhatnak meg. Mértéke is eltérő: enyhébb beszédértési zavartól a beszédfejlődés zavarain át a beszédképtelenségig terjed.
Megkésett beszédfejlődés
A megkésett beszédfejlődés azt jelenti, hogy a normális beszédfejlődés késéséért a különféle érési folyamatok elhúzódása felelős, illetve a hajlam, vagy a környezeti tényezők befolyásolják még.
A megkésett beszédfejlődés az adott gyermek esetében az átlagos fejlődésű társaihoz képest mennyiségi és nem minőségi beszédelmaradást jelent. Az időben felismert zavar, fejlesztés, tréning megkezdése biztosítja a gyermek számára, hogy maradéktalanul felzárkózzon a korosztályához.
Ha a megkésett beszédfejlődés fejlesztése elmarad, akkor kialakul: diszlexia, diszgráfia, azaz tanulási zavar. Egyenes következmény pedig a viselkedési, magatartási gondok lehetnek, ha a gyermek lemarad a társaitól. Egy lavina indul el.
Mit nyújt a beszédfejlődés, beszédértés, beszédhiba terén a Tomatis tréning
A nyelv, a kommunikáció a Tomatis tréning középpontjában áll, hisz az észlelés, hallás erre közvetlen hatást gyakorol. Ezért javasoljuk a probléma javítása érdekében a Tomatis tréningen való részvételt, ha gyermeke:
- kiejtése rossz, beszédhiba áll fenn
- ha nagyobb beszélgetésekből kireked - gyenge beszédértés vagy beszédfejlődés miatt
- saját gondolatai megfogalmazására képtelen - beszédhiba, beszédfejlődés miatt
nehezen tud elmagyarázni valamit
- folyton az az érzése, hogy nem értik őt meg
- dadog
- mutista
Beszédértés
Azoknak az embereknek, akinek nehezükre esik beszélgetéseken részt venni, általában komoly gondot okoz a hang és zajáradatból az egyes hangokat kihallani. Nagyon hamar eltereli a figyelmüket a környezeti zaj és sok erejükbe kerül a beszélgető partnerükre koncentrálás, azaz a beszédértés.
Ez érvényes a felnőttekre a munkájuk, magánbeszélgetések során, vagy a gyermekekre az óvodában, iskolában, tanórán. Már az odafigyelés, „fülelés”, a beszédértés olyan nagyon megerőltető számukra, hogy kimerülnek a beszélgetésen való részvétel előtt. A gyermekek esetében még nehezebb is a helyzet, mert nem tudják megfogalmazni, hogy a sok „zajt” képtelenek feldolgozni.
A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy egy csoportban a gyerekek – még ha senki sem beszél – folyamatosan zajt termelnek, mert mozognak, köhögnek, tüsszögnek, leejtenek valamit, kivesznek, letesznek tárgyakat, kint megy egy repülő, ugat egy kutya….. Ez egy osztály „alapzaja”, amit egy jó beszédértéssel bíró gyermek gond nélkül „szétválogat” a fejében: a lényegtelen és lényeges információkra. A rossz beszédértéssel bíró gyerekek erre képtelenek.
A beszédértés és hallás, észlelés összefüggései
Ha az emberi beszédben leggyakrabban használt frekvenciákat (tehát lényegében a kb. 1000- 3000 Hz) valaki rosszul észleli, akkor ez természetesen hatalmas fáradságot jelent számára és sok energiát kell a beszélgetésre, a beszédértés folyamatára fordítania. Ez iskolában például megnövelheti a reakció időt: „mások mindig gyorsabban válaszolnak, mint én!”.
Ehhez párosul még az is, hogy a hallás és a hang karöltve járnak: a rosszul hallott frekvenciákat az érintet gyermek csak rosszul tudja visszaadni. Ezért az észlelési gondokkal küzdő embereknek gyakran beszédhiba és fogalmazás problémáik is vannak. Számukra sokkal több erő- és időráfordításba kerül, hogy megértessék magukat.
Ha tehát egy gyermek a kommunikáció érdekében az alapvető testi funkciókra ilyen sok energiát és időt kell, felhasználjon, akkor kevesebb ereje marad arra, hogy ő maga is aktívan részt vegyen és véleményének hangot adjon.
Hogyan segít a Tomatis tréning beszédfejlődés zavarnál, beszédértés, beszédhiba problémákban?
A dr. Tomatis módszerei alapján végzett tréning beavatkozik a hallás – hang kölcsönhatásába: a gyengébben észlelt frekvenciák célzott tréningezése az általános akusztikus észlelést jelentősen optimalizálja a kommunikáció számára oly fontos beszédhangok területén.
Ezzel könnyebbé válik a beszélgetőpartner megértése, az észlelt beszédhangokat az agy könnyebben tudja feldolgozni és a beszéd a hallás jobb kontrollja révén megváltozik. Így több erő marad az aktív beszélgetésre, motiváltabban és több kedvvel fordul a gyermek a társaihoz.
A foglalkozásokon a hanghullámos stimuláció mellett, a "zenehallgatás" közben, fejlesztjük a gyerekek mozgását, finommotorikáját. Majd a tréning második részében szintén zenei stimuláció mellett fejlesztőpedagógiai módszerek segítségével közösen olvasunk, logopédiai szövegeket ismételünk, énekelünk, dúdolunk - a stimuláció egy egészen speciális részeként.
Szervi, anatómiai okokra visszavezethető beszédfejlődési problémánkra tréningünk nem nyújt megoldást.
A tréningről részletesebben itt olvashat.
beszédfejlődés beszédértés beszédhiba tanulási zavar diszlexia
Tréningünk az alábbiakra
nyújt segítséget:
- diszlexia, diszgráfia
- diszkalkulia
- hiperaktivitás
- viselkedészavar
- beszédfejlődés, beszédértés, logopédiai problémák
- mozgásfejlődés
- down kór
- autizmus
A módszert rádióadás is bemutatta. A hangfelvételt a következő linkekre kattintva lehet meghallgatni (ill. jobb egérgombbal letölteni):
