Vigyázz! Képernyő!
A fenti címmel jelent meg Manfred Spitzer, Németország közismert agykutatójának könyve. Művében kritikusan ír a látszólag szép multikommunikációs és információs világról: leírja, hogyan hat a videó és számítógépes játék, Gameboy és a több órás internetes szörfözés a gyermekek fejlődésére, az egészségre, tanulásra.
A kisbabák a világot tapintással, szaglással és ízleléssel, látással és hallás fedezik fel. A képernyőn látható fikciókat a kisgyerekek a realitástól sajnos még nem tudják megkülönböztetni, hiszen az ő világuk még a fantázia és valóság keverékéből áll. Szeretik a boszorkányokról és tündérekről, jó és rossz szellemekről szóló történeteket, amik segítenek nekik a tapasztalataik megkülönböztetésében. Környezetüket nem csupán a fejükkel ismerik meg, értelmezik, hanem teljes testükkel, mozgással. A nevelésükben részt vevő személyek ezekre a szükségletekre tekintettel vannak - a képernyő nem. A teljes testtel észlelt tapasztalatokból a gyerekek mintázatokat alkotnak és szabályosságokat vezetnek le - a televízió ilyen tapasztalatokat nem képes nyújtani. Ha a tévéműsor nagyobb izgalmat képes nyújtani, mint a saját megtapasztalás, akkor a képek felülírják a saját tapasztalatot - teljesen függetlenül az adott tartalomtól.
A televíziózás olyan káros, hogy az agy fejlődését is gátolja, mondja Prof. dr. Manfred Spitzer, az Ulmi Egyetem orvos-igazgatója, aki gyakran használja a hóban lévő nyomok hasonlatot: "Az agyban folyamatosan impulzusok cikáznak az idegsejtek szinapszisain keresztül. Ez már az anyaméhben is így van, amikor a magzat a környezetét tapogatja vagy zajokat hall. Ha az impulzusok többször ismétlődnek, akkor gyakorlatilag nyomok keletkeznek az agyban. Először az egyszerű területeken, majd komplex módon is. Minél többször használjuk ezeket a nyomokat, annál jobban rögzülnek, mint a friss hóban a lábnyomok. Ezt a lenyomatképződést nevezzük tanulásnak."
A kisbabák agya "tapintással, hallással, szaglással mér fel egy tárgyat." A gyermeki agy a felnőtt aggyal ellentétben a képernyőn látható két dimenziós "benyomásokat" nem képes az érzelmi és tapasztalási síkra lefordítani és főleg nem képes különbséget tenni a képernyő és valóság között. A képernyő fiktív világa többnyire a felnőtt érzelmi igényeire lett kialakítva, mely a legszívesebben gyilkosságot, erőszakot, szerelmet és szexet néz. Kézenfekvő, hogy ezt a "világot" a felnőttekhez képest a gyerekek még kevéssé képesek feldolgozni és tapasztalati tudásába integrálni. Elmondhatjuk tehát, hogy a képernyők az egész kicsik számára alapvetően károsak.
De nem csupán a gyermeki agy akkor a legaktívabb, ha való emberekkel kerül kapcsolatba. Idősebbek számára az unokákkal foglalkozás hatékonyabb "agyi edzés", mint a keresztrejtvényfejtés. A koncentrációt, motivációt és hatékonyabb "egy hullámhosszon létet" tehát semmilyen korosztályban sem lehet semmivel pótolni - hiszen a tanulás hatékonysága szempontjából döntő jelentőségű a tanuló érzelmileg pozitív hozzáállása.
Beszédtanulásról a kutató továbbiakban így fejti ki véleményét: Önmagukban a hanghullámok nem váltanak ki a gyerekeknél hangképzési szándékot. A gyerekek nem pusztán a kiejtett hang utánzása alapján tanulnak beszélni, hanem a hangokat összevetik a velük érzelmi kapcsolatban lévő személy viselkedésével és a hangokat, mint a kommunikáció eszközét azonosítják. Megfigyelik a mondatok hangzását és hangsúlyát, a hangok csengését, ritmikus rendszerét, hangmagasságokat és finomságokat. Ezek jelentőségét az ember viselkedéséből vezeti le. Már csak a "hangszóró" hiányzik, az "én" kihangosítása, az akarat, a hangsúlyozás. A képernyőtől tehát senki nem fog tudni megtanulni beszélni.
"Ezért feltételezhetjük, hogy a képernyőn megjelenő médiák nagy mértékű fogyasztása miatt a gyermeki agy gyengébb ill. nem egyértelmű szerkezetűvé fejlődik, ami a gyermeki tapasztalati világ gyengeségét eredményezi."
A gyerekek tíz éves koruktól képesek a külső és a belső világ megkülönböztetésére. A tévé megakadályozza a környezetben a saját tapasztalások szerzését, az olvasási kedv konkurenciája, így az olvasási képesség fejlődését is akadályozza. Spitzer szignifikáns összefüggést észlel a koragyermekkori tévénézés és az iskolai figyelemzavar között. Egy videójátékkal folytatott játék során több dopamin (környelvben boldogsághormonnak is szokták nevezni) szabadul fel az agyban, mint az iskolában bármely "aha-élmény" kapcsán - így vannak kialakítva és programozva a videójátékok.
A tudós könyvében az Egyesült Államokban készült kutatásokra hivatkozva írja, hogy az USA-ban a lakosság körében uralkodó óriási erőszak-hajlandóság miatt a leggyakoribb okozója a középkorú férfiak halálozásában a gyilkosság, aminek a gyökerei a tévéből erednek. Ha a tengeren túli kutatási adatokat Erópára vetítjük, akkor feltételezhetjük, hogy néhány év eltolódással az amerikai viszonyok nálunk is tapasztalhatóak lesznek - következtet a szerző.
Spitzer összegzése egyértelmű: a képernyők növelik az agresszivitást, károsan befolyásolják az agy fejlődését, erősítik a tanulási és figyelmi zavarokat és egyre nagyobb veszélyt jelentenek a fiataloknak a túlsúlytól kezdve a már gyermekkorban egyre gyakrabban jelentkező kettes típusú diabéteszen át több területen is.
Neurofeedback tréning terápia ADHD figyelemzavar
